Tegnap eszembe jutott, hogy milyen furcsa, hogy egy csomó ember annyira önző és bezárkózott életet él, hogy még a társas kapcsolatait is a kölcsönösség helyett az egyéni önmegvalósítás és presztizskényszer határozza meg.

Van, hogy az ember annyira elveszti minden ambícióját, hogy még feladni is lusta.

1. holnapután költözöm és mostmár tényleg be vagyok szarva.
2. itt ülök a gödörben, és leült a mellettem lévő asztalhoz egy külföldi csávó, aki folyamatosan magában beszél. aztán felállt, leült két másik srác, de az őrült visszajött és visszaült hozzájuk. rémes.

Nemrég hallottam a tévében, hogy németországban, amit amúgy is leterhel a kétféle vakcina botránya (ráadásul valami káros anyag is volt az egyikben vagy másikban) pusztán az emberek 15-16%-a tervezi magát beoltatni. Magyarországon a terhes nők kb. 5 %-a teszi meg ugyanazt.
Nos, úgy tűnik a gyógyszergyáraknak, és minden más illetékes szerveknek nem lesz meg a remélt nyereség a világhisztérián. Bukta van gyerekek!

Az életem lepereg előttem. Meghatódom. Volt értelme. A sok munkának, harcnak, a sok fáradtságnak. Elértem vele valamit.
Benne vagyok a google suggestionban!

Újra kiborult a csernobili

Olvasom Czeizel Endre az ÉS-ben megjelent cikkét a terhesek oltásáról. Mivel ez a lap a kedvencem a politikával (is) foglalkozó újságok közül, először örvendeztem.
Aztán már annyira nem. Czeizel szerint ugyanis a terhesek oltása gyakorlatilag kockázat nélküli.

Ha azt írja, hogy van némi kockázat ugyan, de ennek ellenére ő mégis ajánlja, azt könnyebben megemésztettem volna. De szó szerint idézve:
"Mindazok, akik a várandósokat felelőtlen riogatással erről lebeszélik, a szememben hasonlítanak azokhoz a tűzoltókhoz, akik az égő házban lévőket azzal rémisztgetik, hogy kint elütheti őket a tűzoltókocsi..."

Márpedig szerintem ez így nincs rendben. Persze úgy tesz, mintha felvonultatna érveket mellette és ellene; valójában nem ír le ellene szóló érvet. A cikk azt mondja: a h1n1 oltásnak nincs kockázata. Az "Érvek ellene" cím alatt a laikus és szakértelem nélküli emberek félelmeit sorolja, rögtön meg is magyarázza hogy az mind miért is hülyeség, de valódi érveket nem kapunk.

Ír arról is, hogy minden gyógyszernek mellékhatása van, és ezt olyan szájbarágósan, mintha arra kellene számítani, hogy az ÉS-t olvasó rétegnek ez újdonságszámba megy.
Érinti a Guilain-Barré betegséget, ami egy valóban borzasztó állapot, az influenzaoltás után minden százezredik emberben fellépő végtagbénulást jelenti. Azonban annak az oltóanyagnak az összetételét megváltoztatták, és így már csak minden egymilliomodik embernél fordul elő.
Az esély így valóban csekély, de az én generációmnak erről bizony Jim Carrey híres-hírhedt jelenete jut eszembe: "Van esélyem! Van esélyem!!!" - óbégatta.

Bennem azonban megint felmerül az a kellemetlen érzés, hogy ez gyanús. Az egész világ attól hangos, hogy a gyógyszergyárak hogyan nyerészkednek az embereken. És ez nem összeesküvés-elmélet, ezzel nagyjából mindenki tisztában van, a racionális ember utánanéz a kockázatoknak, mielőtt beoltatja magát. Nem tudom, hogy konkrétan kinek, vagy minek köszönhető, hogy a világban ez mára köztudott; talán harcos civileknek, talán azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek, akiket a többi félrelökött a kondértól. Mindenesetre tény, hogy a gyógyszeriparág a lehető leggusztustalanabb módon akar pénzhez jutni- és többnyire sikerül is neki.

Kihez forduljon egy mezei állampolgár, aki szeretné megvédeni magát a betegségektől, kinek higyjen? Az ilyen cikkeknek, ahol szimpatikus, de mostanra önmaga által lejár(atott)t tévédoktor a szocializmust idéző pofátlan probléma-tagadásukkal úgy tesznek, mint nem létezne igazi kockázata egy ilyen oltásnak? Tényleg nincs? Akkor miért mondja sok más orvos, hogy nagyon is van? Mert ők mind helikopterek?

Persze az az én magánügyem, hogy ez a cikk nekem gyanús. Sőt, én jóhiszemű ember vagyok, elsőre azt feltételeztem, hogy ezt a cikket jóhiszeműen is kell olvasni.
De aztán beugrott, hogy Czeizelnek nem ez az első ilyen nyilatkozata. Csak hogy a legdurvábbat említsem, 1986-ban azt nyilatkozta, hogy a csernobili sugrázás nem árt a csernobili terhes nőknek. Később (jóval később) úgy fogalmazott, hogy hivatalos helyekről kapott "adatokról" mondott véleményt.
Egyrészt nem hiszem el, hogy egy orvosnak fogalma sincs, hogy milyen sugárzással jár egy ilyen katasztrófa, mert akkor tudnia kellett azt is, hogy a környező X kilométeren belül bizony nem hogy árt, hanem mindenki rövid időn belül elpatkol. Másrészt akinek egy kicsi fogalma is van arról, hogy annak idején hogyan is működött a pártállami propaganda gépezete, az maximum nevet az ilyen "Én nem tudtam, hogy nem igaz, csak a kezembe nyomták, hogy olvassam fel!" - jellegű mondatokon.

Mikor érjük már meg, hogy az ilyen hitelt vesztett emberek maguktól tudni fogják, hogy ezek után egyszerűen nem illik ilyen súlyú kérdésekben nyilatkozni? Megrendelt cikk ez vajon? Ne tegyük a hülyét, mindenki tudja, hogy itthon nagy kultúrája van a megrendelt cikkeknek.
De ha valóban az, miért nem figyelnek rá jobban oda, hogy kevésbé legyen szájbarágós? Hogy legalább egy fikarcnyit hitelesebbnek tűnjön? Kinyitom a kedvenc újságomat és ez a propaganda ömlik ki belőle? Ide azonnal egy másik tudóst is, valami ellenhangot, aki leírja az ellenvéleményt!
És ezek után még el kéne néznünk a tényt, hogy Czeizel Endre tulajdonképpen nem is hazudott, pusztán az igazság egyik alternatíváját írta meg (- amin valószínűleg még jól is keresett)?

És továbbra sem tudom, hogy lehet-e még valakinek hinni gyógyszerügyben. Én nem vagyok orvos, nem tisztem mérlegeni az orvosi kérdéseket, és nem is akarom. Egy olyan szervezetet akarok, ami független vállalatoktól, államoktól, gyógyszergyáraktól, meg úgy összességében, mindentől. Ami képes felelősségteljesen mérlegelni, tájékoztatni.
Majd szóljatok ha van ilyen!

Addig is szedem a D vitamint.

csillagidő 17102009


GT-vel megbeszéltük, hogy egyszerre letöltjük a Főnök című sorozat 5/1-es részét, és egy időben megnézzük. A torrent sebessége azonban hirtelen csökkenni kezdett...

epo üzenete (0:44):
zuhan a sebesség

epo üzenete (0:45):
energiát a pajzsokra

epo üzenete (0:45):
vonósugarat aktiválni

General Thomas üzenete (0:45):
de hölgyem, a pajzsaink már csak 40%al működnek!

General Thomas üzenete (0:45):
és folyamatosan csökkennek!

epo üzenete (0:45):
hipertérsebességre felkészülni

General Thomas üzenete (0:45):
nem tudjuk sokáig tartani ezt a tüzelést

epo üzenete (0:46):
átrántjuk a delta kvadránsba ahol nem tudja védeni őket a borg flotta

Csak annyit akarok mondani, hogy a fővárosi gázművek legyen átkozott, meg az utódai is. Megátkozom azt, aki kitalálta az általányszámlát, meg az összesítő számlát.
Legyen átkozott az összes orosz gázvállalat, aki ilyen kurva drágán adja a gázt, és vele együtt az is, aki kiegyezett velük magyar oldalról, és egyáltalán legyen átkozott mindenki, aki kitalálta, legyártotta, beszerelte a gázkonvektort.

A tévében arról van szó (discovery), hogy a Star Trek sorozat mennyiben volt hatásra az emberi kultúrára. A dokumentumfilm ez a sorozat ihlette a (műtéti) lézerkés, a rádiótelefon, és az Ipod fejleszőit is.
Valamint azt is elmondták, hogy a téridő meghajlításához több, mint egymilliárd nap energiájára lenne szükség. És én még azt hittem, hogy a norbi torna a megerőltető.

Olyasmiről is szó volt, hogy szintén ebből a filmből ered a tolóajtó is, illetve hogy a legérdekesebb eszközük a transzporter volt, aminek a létrehozására már szintén voltak próbálkozások, és úgy tudom, hogy elemi részecskéket már sikerült transzportálni laboratóriumi körülmények közt.
Kezdem érteni, hogy miért kedvelem a Star Trek-filmdinasztiát.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy az irodalom - jelen esetben a filmművészet- milyen hatással van a tudományra. Azt mindig is tudtam, hogy a tudósok ötletadói az írók - gondoljuk csak Verne Utazás a holdba című könyvére-, de nem tudtam megítélni, hogy mégis, milyen mértékben.
Sokkal biztosan most sem merném felbecsülni, de egy jelen pillanatban egy kicsivel még inkább biztos vagyok abban, hogy igen: a tudomány ihletadói azok a fantáziagépek, akiknek halvány gőzük nincs a fizikához.


Persze ez logikus is; a tudósok agya nem arra van kiképezve, hogy mindig újabb és újabb dolgokat találjanak ki. Nem technikai eszközökre gondolok, hanem célokra. Az álmodozók kitalálják a célokat, a tudósok pedig az eszközöket. Talán ez a legjobb megfogalmazás.

Tulajdonképpen ehhez nem nagyon értek, csak elméletben gondolkodom róla, aztán vagy beletrafálok, vagy nem, de biztos vagyok benne, hogy B. úgyis fogja magát és odaokoskodik valamit a kommentbe :P

Mostmár egyre több évre visszamenőleg megfigyeltem, hogy velem valamiért októberben történnek az érdekes dolgok. Ezért idén is nagyon várom ezt a hónapot, ami enélkül unalmas és érdektelen lenne. A kiábrándító szeptember, és a lehangoló november (ami szerény véleményem szerint a legszörnnyűbb része az évnek) közti átmenet.

Rögtön van több időpont is ami miatt emlékezet lehet. Például itt van rögtön, hogy október végén átköltözöm egy másik albérletbe. Költözni undorító dolog, ezt mindenki tudja. Mégis várom, mert ez valami újnak a kezdete, és valami olyan dolognak a vége, amit már nagyon le akartam zárni. Ezt a lakást már itt szeretném hagyni. Mostnában elgondolkodtam rajta, hogy talán mégis szeretem, és szar lesz itt hagyni, de asszem nem. Persze hozzám nőtt, de ez csak az idő miatt. Sajnos a lakás szar, minden más jó. Pl. a főbérlő eszményi. Remélem a következő is az lesz (olvass a blogot szóval most vigyorog).
Viszont sok rossz élményem van itt. És tudjátok: van lakás, ahol az ember él, és van, amelyik az otthona. Ez az előbbi.

Többen is kérdezték, hogy milyen a munka, amit találtam. Hát, első nap jónak tűnt elmondás alapján. Második nap már egy árnyalatnyival több kétségem volt. Harmadik nap jól indult, rosszul végződött, szóval most azt tudom mondani, hogy ilyen szar munkát még nem végeztem életemben. Nemtom még, hogy mi lesz. Elvileg jól fizet.

Tegnapelőtt délután elküldtem az önéletrajzomat egy helyre. Este hétkor felhívtak, hogy be tudok-e menni állásinterjúra másnap, és természetesen be tudtam. Tegnap fél tizenkettőre ott voltam (egy andrássy-úti palota), és tizenkettőkor már volt munkám. Előttem négy embert küldtek el. Úgyhogy most megyek is, mert ha az első nap elkésem, valszeg az nem fogja jól kivenni magát.

Úgy tűnik kulturális ajánlós időszakomat élem.

Tizennyolc éves voltam, mikor először olvastam Tibor Fisher: A béka segge alatt című könyvét. Pont a tanév elején voltunk, és mikor októberben az iskola megtartotta a 23.-i ünnepséget, hirtelen rájöttem, miről is van szó. Aztán mérges lettem, mert úgy találtam, hogy az iskola nem képes megfelelően közvetíteni az '56-os forradalom lényegét.
Lényegét? Van ilyen? Azt hiszem, nincs. Inkább akkor legyen úgy, hogy a forradalom érzését. Ez már igazán szubjektív ahhoz, hogy mindenki el tudja képzelni, mire gondolok.

A könyv maga páratlanul ötvözi a tragikumot és a komikumot. Azt hiszem, nem tudok olyat leírni róla, amit még nem írtak le. Vagy talán mégis: ez a könyv mesélte el nekem, hogy miért érdemes emlékezni a magyar történelem ezen pillanatára. Azóta egész máshogy állok hozzá, illetve azóta hozzáállok valahogy.
Nem tudom szavakba önteni, hogy miért hihetetlenül tehetséges író a magyar származású Tibor Fisher, de tény, hogy az. Életem egyik legjobb könyvét írta meg.
Most, hogy közeledik október 23.-a, mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. Online antikváriumokban is előjegyezhető, például itt. Én újra el fogom olvasni, mert megint nagy élmény lesz majd, és hogy újra átérezzem, mi történt egyszer ezen a helyen, ahol élek.

De külön ajánlom külföldön élő magyaroknak. Fájni fog utána a szívük, de ettől mindenki több lesz. Itt pedig egy általános ismertető van a könyvről.

Néhány éve (most, hogy utána számolok, lehet, négy is van már, szóval jónéhány) rátaláltam a neten Eva Cassidy-re. Talán előzetesen egy Zorán interjúban olvastam róla, talán egy számot töltöttem le, amit ő énekelt már nem emlékszem.
Az biztos, hogy akkor életem egyik fontos pontjához értem el akkor, hiszen megtaláltam azt az előadót, aki minden kétséget kizáróan zseniális képességeivel és páratlan életútjával mély nyomot hagyott bennem.
Minden alkalommal, mikor elolvasom, hogy mi történt vele, újra és újra mélyen megérint; épp úgy, ahogy a zenéje is. Semmihez nem fogható, páratlan és minden fölé emelkedő. Fiatalon ment el, mint az összes többi igazán nagy, páratlan művész, akik úgy alkottak népszerű és mindenkit megérintő dolgokat, hogy közben egy pillanatra se kommerszesedett, közönségesedett el. Úgy alkotott újat és szépet, hogy senkit se utánzott.

Az egyik legérdekesebb darab tőle talán a Somewhere over over the rainbow, amit úgy énekelt el, mint soha, és sokak szerint (pl szerintem is) ennek a dalnak ez a létező legjobb verziója.



You take my breath away


Itt pedig a leírásban egy viszonylag részletes beszámolót olvashattok róla. Who knows where the time goes bye?
Vannak pillanatok, amikor az ember átérzi, hogy az életben mi számít, és mi nem. Miért rohanunk el (egymás mellett), miért nem foglalkozunk olyasmivel, amit az idő soha nem mos el? Minden eltűnik egyszer, egy szál ruha nélkül érkeztünk a világba, körülöttünk, és bennünk is minden folyamatosan cserélődik. Minden értéket, ami nem ideiglenes, olyan emberektől kapunk, akik kedvelnek minket. Ők foglalkoznak velünk már születésünk előtt, nekik köszönhetjük, hogy magatehetetlen gyerekként túléljük az első pár évet, és ugyanúgy az ilyen embereknek köszönhetjük azt is, mikor életünk végén azt, ami megmaradt belőlünk, visszaadják a földnek.
Ki tudja, hova megy az idő, és hogy miért megy olyan gyorsan?

Olyan hülyeséget álmodtam, hogy az már hihetetlen. Valami olyasmi volt, hogy egy kórusos fiú mellett aludtam a tesóm szobájában (abban a lakásban, ahol már se ő, se én nem lakom), a keskeny ágyon, és az illető hirtelen eltűnt, pedig előtte láthatóan nem érezte magát rosszul, és hogy utána láttam a blogján, hogy azt írta, közepesen rossz éjszakája volt, és rémálmok gyötörték. És ezen kiakadtam. Komplexusos vagyok-e.

B. mondta, hogy megnézte a Dorian Gray című filmet. Én még nem is hallottam róla, úgyhogy rákerestem, és az első meglepetés az volt, hogy a Parfüm vörös leányzója játszik benne (1990-ben született, hogy rohadjon meg), a másik pedig az, hogy a plakátja kísértetiesen hasonlít a Parfüm plakátjára. Íme.
Szerintetek ebben van szándékosság? Utalhat valamire?

Augusztus elején volt egy éve, hogy itt lakom. Akkor azt írtam, hogy mikor lepakoltunk a teherautóról, dezsavűm volt, és ezt jó jelnek vettem. Hát most pedig elmegyek innen. Nem jött be ez a lakás, nem érzem itt magam jól, tovább kell menni.
Azt mondják, vannak olyan helyek, ahol az ember otthon van, és van olyan, ahol csak szimplán él.

Ennek kapcsán megnézegettem az egy évvel ezelőtti postjaimat, és furcsa érzések vettek rajtam erőt. Annyi minden változott, és annyi minden meg nem. Á. visszatért, D. úgy tűnik, örökre eltűnt, mondjuk vele nem tartott sokáig a barátság, de annál érdekesebb volt.

Holnap megint CD felvételre megyünk kórusilag, megint egy népszerű előadónak áldozunk a tehetségünkkel. Halleluja.

... és a csodagyümölcsöt még mindig nem próbáltam ki, pedig ki akarom... egész el is felejtettem, ti emlékeztek rá?

http://www.mysteriousfruittablets.com/

Sokszor elgondolkodom emberken. Hogy vajon mennyire látják magukat reálisan.
Teszem azt: egy ember azt mondja, hogy ő utálja az irigy embereket. És a következő pillanatban ő is irigyen viselkedik.
Biztos ismerős a helyzet. Hányszor voltál már tanúja.... és hányszor tetted meg te magad is pont ugyanezt?
Engem taszít ez a viselkedés.
Azt mondja: Nem szeretek senkivel beszélgetni. Aztán beszélget. De nem nem úgy (véletlenül se), hogy annak értelme legyen. Unalmasan, kényszeredve. Akkor minek?
Hát igen, nekem is hányingerem van az emberektől többnyire. Alkalmazkodom hozzájuk, mert nincs más választásom. De akkor is. Tönkretesznek.

BB vett egy elektrorollert.


BB(0:39):
lehet hozzá sok tartozékot venni
BB (0:39):
már érzem, milyen lehet autóbuzinak lenni
BB (0:39):
tuning meg bólogatós kutya meg Wunderbaum meg neonfények

A tegnapi éjszakáról először azt akartam írni, hogy szürreális volt, de ma visszatekintve már inkább csak unalmasnak tűnik. Találkoztam a volt osztálytársammal, akivel sok-sok éve nem, és aki leginkább elkeseredettnek tűnt, meg a furcsa barátaival, akik között volt egy tényleg különös lány. Konkrétan arra gondolok, hogy az este közepén elugrott dugni bizonyos K. A. celebbel, a városligetbe, ahol egy padon rendezték le egymást. Nem, az illető nem prostituált, csak... egy lúzer? Mert ez a fajta 10 perces "találkozó" a ligetben még egy kurvának is eléggé gazdaságos megoldás lenne.

Mindenesetre ez a lány ezt csinálta, aztán visszajött, és még büszke is volt rá.

EGyébként a SOHO nevű helyen voltunk, ahol a magyar dal napjára való tekintettel lejátszották az összes gagyi magyar slágert. Borzasztó volt.