találkozás...

Talán emlékeztek arra, hogy már hónapok, vagy talán fél év óta is várom, hogy összefussak vele, mert tudtam, éreztem, hogy egyszer össze fogunk futni. Méghozzá az örs vezér téren. Egyszerűen tudtam, éskész.
Ezerszer végiggondoltam, hogy mi történne, hogy fogok viselkedni, azok után, és amazok után, amit sokmindennek lehet hívni, csak szépnek, igaznak, és főként fernek nem.
Aztán ma ott állt a lépcső tetején. Valami öreg néninek magyarázott. Megláttam. Nem az arcáról ismertem meg. Sapja volt rajta, meg körszakáll.
De képzeljétek. UGYANABBAN A RUHÁBAN JÁR. Na, ezt had ne kommentáljam. Szóval a ruhájáról ismertem fel. Ránéztem, és a ruha alapján rögtön tudtam, hogy ő az.
A hasa nagy. Kövér még mindig, vagy még kövérebb. Feszítette a pólót. Eléggé lerobbantnak tűnt. Mint egy csavargó.
Rámnézett, aztán vissza. Én meg mentem tovább. Tudtam, hogy ez lesz. Hogy el fog nézni.
De szerencsére elég jól néztem ki, jól voltam felöltözve, és a hajamból azonnal kitéptem a gumit, hogy rohadjon meg, lássa, hogy milyen jó a hajam is.

Nézegettem pont tegnap, vagy tegnapelőtt akkorról fotókat. Rettenetesen néztem ki. Rájöttem, hogy úgy néztem ki, mint ő. Rémesen. Olyanná tett, mint maga, de legalábbis nem akadályozta meg, hogy olyanná váljak.
Azóta alakultam szerencsére; az G-nek köszönhető.

Aztán, hogy megrázott-e?
Nem tudom. Nem merek már olyanokat kijelenteni, hogy nem, csak mert pillanatnyilag nem érzem úgy. Mert most nem érzek semmit. Kis indulatot, meg leszarási ingerem van.
De ki tudja, mi jön később. Én tudom már, hogy ez egy alattomos rohadt dolog, ami akkor támad az emberre, mikor nem számít rá.

Szerencsére elég mozgalmas az életem, így ősszel beindult minden. Nincs se időm, se alkalmam elsüllyedni ebben.

De. Csináljuk megint a darabot. Mostmár nélküle. La megkapta a szerepét. Neki nagyon szívesen adtam, megérdemi minden szempontból. Ő olyan, akire lehet számítani, aki őszinte, és nem hazudik, se most, se később. Többet nem követek el olyan hibát, hogy egy selejtes, személyiségzavaros, labilis embertől teszek függővé bármit is. Olyantól, aki nem tud felnőni a feladathoz.

Azonban azt is tudom, hogy kell egy pillanat, amikor leülök próbán, és, ha csak magamban is, de kimondom, hogy nélküle csinálom tovább. Nem csak a darabot. Hogy itt van ez, működik, nagyszerű, de ő már nincs itt. Mikor ő volt nekem ebben a lényeg. És mindenben, nem csak ebben.



Szóval megvolt a nagy találkozás. Nem történt semmi. Nem volt semmilyen. Még csak rossz sem. Nem fáj jobban mint előtte. Nem zaklatott fel azon kívül, hogy közvetlen utána remegett kezem lábam, de örültem, hogy túlvagyok rajta.

Remélem hogy jól megnézett egy pillanat alatt, és ha velem szemben ő nem készítete fel magát egy ilyen találkozásra, akkor jól felzaklatta, mert megérdemli. Remélem elkönyvelte, hogy milyen jól nézek ki, és hogy baszhatja.
Szar egy világ az, ahol ez így történik meg.