Hát asszem van valami. Csak nemtom mi. Kéne jógáznom vagy valami feszültségoldó helyre járnom, mert attól félek hogy belebetegszem ebbe. Persze az se segít, hogy itthon ülök és délben azért ébredek fel, hogy egész nap az ágyamon hallucináljam a körülöttem történő dolgokat. Egyedül.
Meg persze az se tesz jót, hogy kb. olyan egyedül érzem magam, mint akit elfelejtettek. Elég szar.
De ezt senkinek nem hánynám a szemére. írnám, hogy voltaképpen engem sem zavar, hogy egyedülhagytak, de ez már olyan teátrális lenne.
6 comments:
Sajnos átérzem a helyzeted:( Megpróbálhatod a jógát, hátha te szerencsés leszel és segít. Rajtam az edzések csak pillanatnyi fájdalomcsillapítóként hatnak, de utána kilépve a kapun, újból lesben áll ugrásra készen a magány, s a következő edésig nem is enged szorításából.
Ma anyuval elmentem moziba, hogy se ő, se én ne érezzük magunkat hihetetlen szarul, de melléfogtunk. A Legenda vagyok címűt néztük meg, ami nagyon durván ábrázolta a magányt. Nagyon erősen kellett magam fegyelmezni, hogy ne bőgjem végig, és még hazafele sem tudtam anyuhoz szólni. Hálistennek erős, csípős szél fújt, így már volt mire fognom a könnyeimet. Itthon meg bevonultam a fürdőbe és a kádban kuporogva, forró vizzel locsolva magam folytattam a sírást. Kb. fél óra múlva apám zörgetett, hogy ne folyassam már annyit azt a kurva vizet.
Így, hogy fél év eltelt a törésem óta és egyre szarabbul vagyok, már nem tűnik olyan hihetetlennek, hogy te két év után is szenvedsz. Nem tudom mi lenne a megoldás számunkra. Valószínüleg nincs is. Tűrnünk kell és hiperérzékeny lelkünket ólomdobozban védeni mindentől. Erősnek kell maradnunk és hinni abban, hogy míg bár egyedül vagyunk, tudunk szellemileg táplálkozni ezekből az érzésekből és alkotásainkal háláljuk meg az embereknek, amiért magunkra hagytak. Ők csak éljék boldog kis életüket, mi majd gondolkodunk és érzünk helyettük. Vannak, akik erre, a magányra lettek rendeltetve, hogy ne zavarja őket semmi az alkotásban. Nézd meg a nagy emberek, a nagy gondolkodók és művészek életét, s kevésnek az életrajzában találsz harmónikus fejezetet.
Nekünk a magányunkban és az alkotásban kell megtalálnuk a magunk boldogságát, mert ha elvesztjük a keserűséget, a fájdalmat, a kínt, akkor elpusztul alkotó valónk és beállunk a békés nyájba legelni az elénk rakott füvet. Én nem akarlak köztük látni. Én a képeidet, a rendezéseidet akarom látni, mert amit ezekkel tudsz adni, az rengeteg emberre hatással van.
Lehet, hogy hülyeségeket hordtam össze és te a boldog és harmónikus mivoltodban is tudsz alkotni. Ha így van, akkor kivánom neked, hogy találkozz egy olyan emberrel, aki ezt nyújtani tudja neked.
No igen :)
Mindenesetre, ha meg már nagyon begőzölsz, ajánlhatom még az
úszást is... Fejtisztít az is elég jól; én most voltam, és irtó jól esett! Ha szeretnéd, elkísérlek :)
Dani: köszönöm ezt az őszinte kommentet. nem is tudok hozzátenni semmit, minden elmondtál. egy nyugodtabb jövő reményében az ember kénytelen elviselni a jelent.
maifollia: te ki vagy?:)
Jaj, bocsi... Lehet, hogy régen még pyramide-ként kommentelgettem, csak azóta változott kicsit a világ... Szóval melyik uszoda? Mondjuk kedd este? :)
hát édesem szerintem írtam korábban hogy nem járok usziba... egyrészt mert ott le kell vetkőzni fürdőruhára, másrészt meg metr bámulnak a taták, és ez eléggé feszélyez... strandra sem járok soha (na jó kivéve nyáron éjszaka a palára, mikor senki más nincs ott:) viszont ha egyszer elkeveredünk a tengerhez, akkor nagyon szívesen... mert a tengerben vagyok hajlandó csak fürdeni, és csak ott, ahol nem homokos a tengerpart, hanem szép sziklás, köves...:)
Jajj már... Miért kell legyilkolni a spontaneitás szépségét? Ajánlom akkor esetleg a 18-19. századi fürdőruhamodelleket, vagy a fürdőgépeket! :D Ápol, véd és eltakar :) Csak azt nem tudom, honnan lehet ilyen szépségeket beszerezni...
Post a Comment