Itt ülök a reptéren, és szokás szerint előre szorongok, elsősorban azért, hogy simán fel tudjak szállni a gépre, aztán azért, hogy a gép simán le tudjon szállni velem.

Messziről mindig olyan jópofa a repülés, nekem igazából egy bajom van vele, hogy 11 000 méteren már nem él semmilyen élőlény, és hogy talán nem is erre találták ki ezt a magasságot. De ezt asszem már mondtam.
Most jól becsomagoltattam a táskámat, mert nem akarok megint azzal szembesülni 1000 kilóméterrel arréb, hogy valaki megnézte, van-e benne valami számára vonzó dolog. De arra is gondoltam, hogy beleteszek papírt, és ráírom, hogy NEM NYÚLSZ HOZZÁ.
A nyári időszakban esetleg egy csokor csalánnal is lehetne kedveskedni a kedves reptéri házimanóknak.
Egyébként azt várom nagyon, hogy megint a zürichi reptéren legyek, mert az nagy és jópofa, és külön metró megy a terminálok alatt, ahol még a zene is szól. Én már régóta kitaláltam, hogy a magyar metróba is lehetne zenét tenni, mert miért ne.