Kirobogtam a konyhába, hogy felkutassak valami olyan kaját, amihez lenne kedvem. Mióta egyedül lakom, rájöttem, hogy a legnagyobb nehézséget az étel beszerzése okozza. Nevezetesen az, hogy nincs kedvem cipelni a közértből a nehéz cuccokat. Sőt, közértbe sincs kedvem menni.

Szóval módszeresen feltéptem a konyhabútor ajtajait, kihuzigálam a fiókjait, aztán az egyik alsóban egyszercsak megláttam egy furcsa tárgyat.
Leemeltem róla a papírokat, és meggyőződtem arról, hogy ez valóban egy falióra. Méghozzá olyan falióra, ami működik. Tikk-takk, járt a másodpercmutató, függetlenül mindentől. Függetlenül attól, hogy talán évek óta el van zárva, ennek a polcnak az aljára. Tikk-takk.
Néztem egy ideig, döbbenten, csodálkozón, és valamiért egy kis sajnálatot is éreztem .
Soha senki nem mondta nekem, hogy az idő itt telik, ennek a konyhaszekrénynek az alsó fiókjában. Magányosan, a sötétben, senkit nem érdekelve. Függetlenül mindentől.