Azért hogy írjak már valami jót is:
Kifejezetten élvezem, hogy mostmár annyira teremészetesen mozgom a koriban, mint a saját lábamon. Persze nem 100%-osan jól tudok korizni, de már biztonságban érzem magam rajta.

Múlt héten vagy mikor találtam ezt a verset az Élet és Irodalomban. Nem szoktam verseket olvasni, de ez egyszerűen megtetszett. Olvassátok el figyemesen ti is, kedves gyerekek.

Háy János

Tavasz

Nap jön, s te áldozol
fel rosszat, terhet,
annyi mindent, ami régen
rossz volt, ami többé
rossz nem lesz.

Nap jön, nyílnak
titkos vermek
Más lettél, pár nap,
és más vagy.
Ami benned nyílik,
rám lakatot rak.

Új nap, új hold,
új csillag, bár én
nem változtam,
neked mégiscsak voltam.
Egy rég lehullt fény,
ma már se hang, se kép.
Ér robban a gyomorban,
olvadás, valami árad.
Késbe dőlnék,
szakítani át gátat.
Szívedbe dőlnék,
lennék ott melegvérű állat,
aki többé nem préda,
se vadnak, se vadásznak.

De nincs hely a kamrákban,
a gyomorér tovább árad,
és nem kellenek senkinek
az elázott bútorok,
kimerült emberek,
roskatag házak.