Ja igen, végre egy téma, ami eszembe jut akkor is, ha gépközelben vagyok. Igazából ezt már rég le akartam írni,mert érdekes számomra.
Szóval én azt hiszem már olyan sok fajta emberrel találkoztam, hogy nagyon nehéz újat mutatni nekem. Nem olyan rég valakinek mégis sikerült. Bár nehezen jöttem rá, hogy konkrétan mi az ami vele van, és ez betudaható annak, hogy nem nagyon találkoztam még ilyesmivel.

De az is lehet, hogy találkoztam már, csak akkor nem tudtam ennyire analizálni, szintetizálni. De ezúttal is több hét vagy hónap volt, mire rájöttem, hogy mi az ábra.

Szóval van egy ember. Egy aranyos, kedves arc, csak éppen egy idő után rá kell jöjjünk, hogy iszonyú buta. Ami furcsa,mert alapvetően nem tűnik sem unintelligensnek, se primitívnek, se műveletlennek.
Egyszerűen úgy tűnik, hogy némely téma annyira újszerűen érinti - és szerencsétlenségére olyan rosszul reagál rá - hogy arról ordít, hogy itt valami nincs rendben tájékozottságilag. Vagy hozzáállásilag. Mindkettő. Nehéz leírni, hogy milyen ő, de higyjétek el, kellemetlen ilyesmivel szembesülni.

Sokat kellett provokálni, mélyre kellett ásni, és figyelni, mint a vadász, hogy rájöjjek, mi ennek az oka. Persze meglett az ára, de nem bánom.
Egyébként a képlet végtelenül egyszerű. Képzeljetek el egy embert, akit annyira izgat a világ véleménye őróla, hogy soha életében nem gondolkodott el a saját véleményéről a világ dolgait illetően. Nem is érdekli. Pusztán csak az foglalkoztaja, hogy ki mit gondol róla, hogy jó benyomást tegyen, hogy szeressék az emberek.
(Egyébként nem tűnt kényszeresnek, és ez is baj; lehet hogy azért, mert annyira része a személyiségének ez a megfelelési kényszer, hogy alattomosan működik a háttérben, olyan pályán tartva őt, ahonnan képtelenség kimozdulni, ezért nincs szükség arra, hogy állandóan felhívja saját magára a figyelmet ez a tulajdonság...)


Összességében enyhén tragikusnak találom ezt a dolgot. Láthatóan egy személyiségen belül a belső én-külső világ szimbiotikus kapcsolata annyira nem működik, hogy ihaj. Gyakorlati problémát nem okoz, legalábbis nem hal éhen, nem kerül a társadalom peremére. Viszont ahogy arról lenne szó, hogy miről mit gondol (amin bizony gondolkodni kellene), egy tíz éves gyerek szellemi szintjét mutatja. És ez nagyon-nagyon szomorú egy olyan embernél, aki, ha kicsit elmerülne magában, simán tudna venni ilyen akadályokat.

Ti találkoztatok már ilyen emberrel? Csak nekem új ez a jelenség?