woody

Még senki sem hiszi, hogy komolyan gondolom. Pedig milyen szép lenne. A december 27.-i koncertje után elrabolni woodyt a puskás stadion mellől, bedobni egy kocsiba, aztán elfurikázni az éjszakában át a soroksári és a grassalkovich úton, makd a művházba betolni, leültetni, és míg két markos legény mosolyogva üldögél mellette, megmutatni a darabot, ami addigra pont kész lesz, és amit cirka 30 éve ő írt.
Mellesleg vele is jót tennék; van-e annál woody-sabb forgarókönyv, minthogy egy kelet európai városban elrabolja egy amatőr színjátszó társulat, hogy kedves erőszakkal megmutassák neki a saját darabját?
Már látom is a filmet; bosszankodva ül az enyhén szocreál székben, körülötte ásít az éjszakai színházterem üres, berendezetlen színházterme; először makacsul nem tetszik neki, aztán kisimul az arca, elkezd figyelni, sőt, egészen szentimentális arckifejezést ölt.
A kamera eltávolít, körbefordul, és már látjuk is a színházi nézőtömeget mögötte, akik ugyanolyan fejet vágnak. S woody ekkor tenyerébe támasztja állát, és arra gondol: van-e ennél nagyon siker az életben?