Kasszandra álma

... nem egy spanyol pálinka, hanem Woody Allen új filmje.
Persze én meg enyhén elfogult vagyok, főképp mióta találkoztam a mesterrel- na jó, csak ő a színpadon volt, én meg a nézőtéren.



Szóval visszatérve a filmre. Néhány napja volt szerencsém látni, és már közben tudtam, hogy ez olyan film lesz, amire közben enyhe értetlenséggel gondolok, de utólag majd az egekig magasztalom. És tényleg így lett.


Ajánlom mindenkinek, aki szeret elmélyedni egy filmben, gyönyörködni a történet mesteri alakításán, a rendezés pontosságán és bravúrjain, a színészi játék visszafogott virtuózításán.
Mert ebben a filmben minden kellő arányban van, és minden kapcsolódik mindennel. Woody a tőle megszokott elegáns stílusával, mint ha csak egy porszemet pöckölne le a kabátja válláról, olyan könnyedén és egyszerűen rendezett meg egy baromi nehéz filmet.
Felvette az angol kesztyűt, semmi túlzás, semmi hollywoody effekt, semmi hatásvadászat. Ez egy kőkeménen visszafogott brit film, a stílusát tekintve legalábbis.



És hogy a humor elmarad-e? Nem, nem marad el. Nagyon árnyaltan megjelenik a filmben. Nem nyílt humorként, sokkal inkább a helyzetek morbiditásának kísérőjeként, amit Woody olyan nagyszerűen mutat be. Szereplői nagyszerű jellemzést adnak magukról, és ennek folyományaként felnevet a néző párszor, ha nem is jólesően, inkább keserűen, vagy kétségbeesetten.
Azonban szerencsére az önirónia sincs túlzásba víve; ez a mozi egyszerűen sehol sem leng ki.


A sztoriról röviden: kicsit dürrenmatti beütésű. A szegény munkásnegyedben feltörekvő harminc körüli testvérpárnak igencsak ég a talaj a lába alatt, s kénytelenek a gazdag nagybácsitól kérni - nem is kis összeget.
A gazdag nagybácsi készséggel teljesíti ezt, azzal a feltétellel, ha a ellene vallani készülő egykori üzlettársát nemes egyszerűséggel elteszik láb alól.


A szori ilyen túlzó és abszurd alakítása egyébként egyértelműen színházi jellegzetességeket hordoz magában. Az ilyen erőteljes ördögi beavatkozás - a "Ördög ex machina" - hirtelen a néző arányérzékét épp úgy felborítja, ahogy a történet szerint a két testvérét.
Innentől fogva csak lefelé van.
A film hitelesen mutatja be, hogy honnan hova jutnak el bizonyos dolgok, ha az ember folyamatosan rosszul dönt. Az egyik testvér képes lenne túllépni a gyilkosságon, a másik azonban nem. S végül mindketten ennek az áldozatai lesznek.

A jó filmek olyanok, hogy elgondolkodtatnak: melyik szereplő lennék én? Hogyan viselkednék? Kihez- mihez lennék lojális? Megtenném a gyilkosságot? És ha igen, túllépnék rajta? Mit kezdenék a lelkiismeretemmel? Beleőrülnék, vagy vagy eltementném a jóérzés utolsó szikráit?
És ezek a jó filmek, nem csak hogy elgondolkodtatnak, de nem követik el azt a hibát, hogy ítélkeznek. Nem rágják a szánkba azt, ami nem is biztos, hog úgy van. És talán a nézőnek valóban eszébe sem jut ítélkezi- csak gondolkodni.