Tuesday, January 1, 2008

Soha nem tettem olyat, hogy újévi összegzést írok az előző évről, most sem fogok. Pedig - talán most először - halványan felbukkant bennem a szándéka ennek.
Aztán végiggondoltam, mit tudnék írni.
Azt mondják, az ember mindig csak a jóra emlékszik. Lehet hogy én fordítva működöm. Ahogy néhány más dologban is.

Na mindegy, szóval inkább nem írok összegzést erről az évről, mert sok jó nem szorulna bele.
Felsorolnám, hogy feburár óta milyen mélységeken estem át, hogy kik okoztak csalódást- amiért persze inkább magamat hibáztatom, hiszen egy igazán jó emberhez úgy ragaszkodnak a barátai, hogy soha nem okozhatnak neki csalódást. És akkor mégis inkább magamban kell csalódnom, ami nekem egy fokkal kellemesebb, mint másokban.
Leírhatnám, hogy milyen esetekben estem túlzásba. Azt hiszem túl sok előre mutató dolgot nem cselekedtem. VAgy csak nem jut eszembe.
És az ember ebben a korban ezt már nem szívesen engedi meg magának. Na mindegy. Majd jövőre megpróbálom máshogy alakítani a dolgokat.

No comments: