Sunday, February 10, 2008

Na hogy ne csak megint rinyálós-rizsázós duma legyen, elmesélem nektek a mai napomat.

Adatszerűen így tudnám összesíteni:

A mai napon -
megtettem vízszintesen 11 000 métert, függőlegesen 1 000 000-t. Az értékek hozzávetőlegesek.
Kb. 60 celsius fok különbséget szenvedtem el (illetve a jármű, amiben utaztam).
Láttam felülről a balatont, és a dunát, a csepel szigetet is azonosítani tudtam. Budapestet délnyugatról közelítettük meg, és ha jól sejtem, a dunát délpest határa körül léptük át.


Természetesen sikerült pont a szárnyra ültetniük, ami azt jelenti, hogy mivel FOKKER 70-es típusról van szó, végigélvezhettem a hajtómű közvetlen társaságát a vállam felett, az ablaküveg mögött. Jelenti továbbá azt is, hogy minden rezdülést én érzeztem először és a legjobban.

Amúgy is parás vagyok, így külön szórakozást jelentett állandó azt figyelni a vállam mögött, hátha kihagy, vagy alábbhagy a hajtómű lendülete.

A landolás szép volt és sima, annak ellenére, hogy éreztem, ahogy a levegőmolekulák igencsak megnehezítik a dolgot a szárnyon lévő alsó és felső fékezőkön.
Egyébként a futómű is pont alattam volt, azt is hallottam, mikor az kibújt a házából.


Ezek után az izgalmak után rögtön átszaladtam budára (ami önmagában kb addig tartott BKV-val, mint a Zürich- Budapest táv megtétele a fokkernek), megünnepelni a nagymamám születésnapját. Nyolcvanadik. Én kétezer-hatvanban leszek ennyi.

Remélem akkor már más lesz a repülés...
Középiskolában egyszer megkérdezte egy tanár tőlünk, hogy szerintünk most felgyorsul a technológiai fejlődés, vagy lelassul. Én tippeltem egyedül az utóbbira.. Szerintem nekem lett igazam.
Persze ehhez definiálni kellett volna hogy mi számít gyorsnak. De asszem erre már nem lett volna képes az a tanár. Meg a többi se nagyon. És feleslegesnek is gondolták volna.
Van egy videóm egyébként Budapestről fentről, de még gondolkodik rajta a youtube. Majd holnap megmutatom.

Ma nem írtam semmi magvasat. Remélem nem bánjátok. De aki mégis, az menjen el tótawét meg márait olvasni. Főképp az utóbbit.

No comments: