nowadays

az ember időnként úgy érzi, hogy iszonyú nagy lépéselőnyben van. aztán rájön hogy mégse. az ember azon is gondolkodik, hogy írjon a blogba, de soha nincs két épkézláb mondata, mire a géphez ül.
aztán magába zuhan, és egy ideig semmi más nem foglalkoztatja, csak hogy ne érezze úgy, hogy minden felesleges. hogy mindenki felesleges.
meg hogy nem kell a jövő. hogy bármilyen is lesz, úgyse lesz elég jó.
most kicsit könnyebben érzem magam. remélem így marad holnapig. aztán holnaputánig. egyik napról a másikra. és hátha mégis úgy lesz, ahogy szerette volna. ahogy elképzelte. ahogy már érdemes is lenne.


csak ne azon flesselnék közben, hogy sok ember észre se venné, ha.