a levél

Talán általános iskola végén, középiskola elején egyszer írtam egy levelet. Nehéz meghatározni, hogy kinek, mert az illető személyét nem ismertem. Csak azt tudtam, hogy annak írom, aki egyszer az életem párja lesz. Tudtam, legalábbis reméltem, hogy valahol a világon van, talán nem is túl messze, és egyszer majd találkozunk. De addig is leírtam neki, hogy mennyire fogok neki örülni, és milyen örömmel tölt majd el, ha egyszer megtalálom, és megismerem.

Most, legalább tizenöt évvel később még mindig nem tudom, kinek írtam. Kicsit tartok tőle, hogy esetleg az illetőt megtaláltam, de hagytam elmenni magam mellett. Vagy én mentem el mellette. De inkább csak reménykedem, hogy ez a gyerekkorom óta várt találkozás azzal, aki majd a társam lesz, még várat magára, de egyszer biztosan bekövetkezik.
Hogy még ott van valahol az ismeretlenben, egyedül jár-kel, de minden lépése közelebb hozza hozzám.