Saturday, September 12, 2009

Az utóbbi időben három ember is "visszatért" az életembe azok közül, akik korábban a barátaim voltak, de megszakadt, vagy megszakítottuk a kapcsolatot. Ennek az oka nyilván az, hogy én elég következetesen ragaszkodtam egy döntéshez, ha már meghoztam. Azt gondolom, a döntések erre valók.
Akkor most miért történt így mégis?
Egyrészt azért, mert ők vissza akartak jönni; másrészt azért, mert én visszaengedtem őket. Harmadrészt pedig, ami a legfontosabb, kezdek rájönni, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy örökre magunk mögött hagyjunk olyan embereket, akiket egyszer szerettünk.
Most már tényleg öregszem, és másokkal, vagy a közhiedelemmel ellentétben én azt hiszem, hogy épp hogy egyre inkább rugalmasabb vagyok, és egyre inkább képes vagyok belátni a saját érdekeimet. Pedig ha az ember öregszik, egyre inkább becsontosodik az elméje.

Én ezt nem akarom megengedni magamnak. Nem is fogom. Azt hiszem továbbra is elég rugalmas, dinamikus személyiség vagyok. (Mi más árulkodhatna erről jobban, mint hogy másfél hete életemben először táncoltam elektronikus zenére és élveztem...?!?)

Viszont van még néhány megszakadt barátság, amire azért kíváncsi lennék. Bár őszintén szólva, egy olyan se jut eszembe, aki hiányozna. Itt van ugyebár még D., és A., de ők valahogy vagy túl rövid, vagy túl hosszú ideig tartottak ahhoz, hogy újra az "enyémek" lehessenek.
Meg itt van még Zs. aki nem barát volt, hanem. Na, ez egy érdekes kérdés. Vajon vele fogok még beszélgetni valaha?
(Egyébként ezen most elgondolkodtam, és azt kell hogy mondjam: legalább annyira volt barát, mint bármi más.)

Hogy van-e értelme ennek a reunionnak, nem tudom. Pár hete még rávágtam volna, hogy nincs. Most úgy gondolom, hogy ha mindannyian tudunk változni, tanulni az előzményekből, akkor nagyon is. Ha én meg tudok nekik felelni, és ha rájuk lehet számítani, akkor mindenképpen.
Vagy ne m is gondolom, inkább remélem.
A másik felem meg reméli, hogy nem csak méltatlan kompromisszumokba megyek bele.

Vajon az öregedéstől való félelmem erősebb, mint az elveim mellett való elkötelezettségem?

2 comments:

B. said...

Örömmel látom, hogy az elveidhez való eddigi kérlelhetetlen ragaszkodás mellé végre némi ésszerű rugalmasság is vegyül.

Nem az a méltatlan kompromisszum, amelyről utólag kiderül, hogy tévedés volt, hanem amely eleve méltatlan indok alapján született.

ribizlifozelek said...

Azt hiszem, idovel sokszor lenyegtelenne valik, kinek volt igaza. A baratsag, szimpatia, kozos elmenyek sokszor erosebbek. A harag, sertodottseg elmulhat, de az elobbiek inkabb megmaradhatnak.